Jogosítvány-változás - Rendelő

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Jogosítvány-változás

Hírek
Eddig az egészségügyi alkalmasság a gépjárművezető

  1. 40 éves koráig 10 évre,
  2. 40 – 60 éves kor között 5 évre,
  3. 60 – 70 éves kor között 3 évre,
  4. 70 éves életkor felett 2 évre volt adható.

Mindez megváltozott az emberi erőforrások minisztere 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelete alapján 2015.április 01-től:

Az R. 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az 1. alkalmassági csoportba tartozó közúti járművezetők közül az, aki
a) az 50. életévét még nem töltötte be, 10 évenként;
b) az 50. életévét betöltötte, de a 60. életévét még nem töltötte be, 5 évenként;
c) a 60. életévét betöltötte, de a 70. életévét még nem töltötte be, 3 évenként;
d) a 70. életévét betöltötte, 2 évenként
köteles időszakos egészségi alkalmassági vizsgálaton megjelenni.


A jogosítvány meghosszabbítása 2015 –ben is a törvény által előírt kötelessége lesz a gépjárművezetőknek.
Mivel a jogosítvány lejártáról nem kapnak az érintettek hivatalos értesítést, így mindenkinek a maga felelőssége, hogy időben észlelje azt, és megtegye a hosszabbítással kapcsolatos lépéseket. Ez azért is fontos, mert lejárt jogosítvánnyal nem lehet részt venni a közúti közlekedésben. Ez főként azoknál a gépjárművezetőknél okozhat komoly problémát, akiknek a jogosítvány alapfeltétele a munkájuknak. Hogyan történik a jogosítvány meghosszabbítása 2015 –ben,
illetve milyen költségekre számíthatunk?

Amire feltétlenül figyeljünk, hogy a jogosítványon két lejárati dátum is szerepel. Az első oldalon szereplő dátumból azt tudhatjuk meg, hogy meddig használható a jogosítvány személyi igazolványként, míg a másik oldalon a B11 rubrikában található az egészségügyi alkalmasság érvényességének a dátuma. Legjobb, ha emlékeztetőben rögzítjük azt a dátumot, hogy elkerülhessük a kellemetlenségeket. 


Az ügyintézés menete egyszerű, de sajnos nem költségmentes. Első lépésben fel kell keresni a házi orvost, aki elvégzi a kötelezően előírt vizsgálatokat. 

 Az orvosi vizsgálatnak természetesen díja van, amely a következők szerint alakul:


  1. 50 éves korig 7.200 Ft,
  2. 50 és 60 év között 4.800 Ft,
  3. 60 és 70  év között 2.500 Ft.
  4. 70 év felett 1700 Ft.

Ezután az okmányirodát kell felkeresni, az alábbi dokumentumokkal:

  - személyi igazolvány, vagy útlevél
  - lakcímkártya
  - a háziorvostól kapott alkalmassági vélemény
  - a jelenlegi jogosítvány
- az okmányirodai ügyintézés díja 4000 Ft, illetve 1500 Ft abban az esetben, ha az adott személy a 62. életévét betöltötte, vagy az orvosi alkalmassági vélemény egy évnél rövidebb ideig érvényes.
A pénzt postai csekken lehet befizetni (az okmányirodában adják ki a csekket, amit postán be kell fizetni, majd visszamenni), vagy az okmányirodában bankkártyával is rendezhető a dolog.

További tudnivaló a ma használt jogosítvánnyal kapcsolatban, hogy belföldön személyazonosság igazolására is alkalmas. (Külföldön azonban nem!)

Lejárt jogosítvány cseréjekor van lehetőség arra, hogy az új okmány elkészültéig lehessen vezetni. Ebben az esetben visszaadják a lejárt jogosítványt és adnak mellé egy igazolást, ami 2 hónapig érvényes. Amikor új jogosítvány elkészült, a(z okmányirodában az ügyintézés során) megadott telefonszámra küldenek egy sms-t, hogy kész az új okmány és személyesen át lehet venni. Ehhez külön sorszámot nem kell kérni, hanem ügyintézési időben bármikor be lehet érte menni. Az új jogosítvány átvételekor a régit kell leadni, aláírni egy papírt és ezzel rendezve van a dolog.

Amennyiben a vezetői engedély elveszett, akkor a pótlásához a fent felsorolt dokumentumokra van szükség (értelemszerűen kivéve a jogosítványt), illetve az elvesztésről szóló jegyzőkönyvre.

Az új okmány az okmányirodában, vagy postai úton vehető át, mindkét esetben. Tehát akkor is, ha lejárt újításáról, vagy elveszett pótlásáról van szó.

A nemzetközi vezetői engedély kiállításához 2db fotó szükséges és a 2300 Ft-os eljárási díj kifizetése.  
A teljes rendelet szövege megtekinthető itt:


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz